Angela Merkel beszólt: "egyetlen banknak sem kellene engedni, hogy olyan nagy legyen, ahonnan zsarolni tudná a kormányokat.”

Hát nem láttam benne ekkora bátorságot (okosságot), most már látom, – szó szerint a szept. 1-i FT címoldalán. Így van, mondanám, hogy nagyon, de az már populista szlogen lenne. (Merkel ezzel a mondattal a G20 tanácskozásra készül, ott persze lehet, hogy elsikkad a mondat is, szándék is, lehetőség is…) Gondolj arra, hogy Obama elnök (és Geithner pü miniszter) eddig képtelenek voltak keresztül verni a pénzügyi reform leghúzüsabb (legfonsoabb) részeit, de még a 200 milliós bonuszok szokását se bírták takarékra tenni: mind lepattant a bankok falanxáról. ("Ha nem adunk ennyit, a tehetségek elmennek" – csak halkan kérdem, hogy ha sehol se lehet ennyit adni, akkor hová?, – mindegy.) Egyelőre még nincs zsarolás, de sztem nem kell hozzá sok. Mikor az AIG elkezdte visszafizetni 100 milliárdos segély-csomagját, csak sejteni lehetett: azért fizeti vissza, hogy a 100 milliós állami pénz fejében az állam ne szólhasson bele mit csinál. Védekezés. Hárítás, egyelőre, de a lobbisták már placcon vannak, hogy olyanra szabják a financial archtecture új (kozmetikázott) rendjét, amilyenre a bankok akarják. Kerül, amibe kerül (egy következő válságba…) vagyis szép-szép a Merkel-féle elszánt államfői mondat – de valójában csak fékezni tudja a folyamatot. Az diktál, akinél a pénz van.