Nem is egyszer, sokszor. (Világsztár, üldözik a nők, meg hát, nagytermészetű ember…) Szóval: félre… de lebukott, kocsija tönkreverve, feleség kirúgta, szponzorai elhagyják, mert a lapok tele vannak kalandjainak történeteivel. Márpedig Amerikában most a félreizélés nagyon nagy bűn, talán a legnagyobb. Bocsánatot sem elég kérni – mondja egy hírportál. És itt kezdődik az üzlet: külön iparág lett a félrelépő férjek tanácsadó gépezete. Több ezer dollárért elmondják a balhéból kivezető tuti tippet. (Olyanok persze, akinek életükben nem volt még kalandjuk, akiket csajok még soha nem akartak elcsábítani, nem voltak a közönség kedvencei…) Szóval – mondják a tanácsadók – be kell vallani ezt a szörnyű bűnt, – de nem ám akárhogy: fel kell lépni a tévében, hosszan ecsetelni a bocsánatkérést, – igazi könnyekkel sírni a legjobb – aztán egy rehab-centerbe költözni, ahol leszoktatják a pasit a szex drogjáról. Aztán lehet a pénztárhoz fáradni (tanácsadói dij, tévé-promoció, rehab-center, némi PR adakozás stb.)
Ebben a macerában az a cső, hogy Amerikában, ha ezt végigcsinálod, megbocsát a közvélemény. Azt írják pl., hogy Clinton elnöknek, hivatalból való távozása – a szex-botrány és bocsánatkérés –után nagyobb volt az elfogadottsága, mint pályája csúcsán. A társadalom dijazta, hogy hamut szórt a fejére és becsukta a boltot. Szóval megéri – ez egy megbocsátó társadalom. Igaz, hozzá porba kell magad alázni, de megérdemled, mert a házasságtörés rosszabb, mint egy atombomba. Legalábbis az új vallásosság, meg konzervatív ujhullám szerint.
Azt meg természetes antropológiai ténynek kell tekintened, hogy az embert át lehet képezni, félrelépő macho állatból jó családapa, bájos férj és szelid hivatalnokot lehet faragni némi tévé sírás, és rehab-center látogatás után. A kefélést meg hagyjuk a tinikre,
Tiger Wood még latolgatja, hogy elmegy-e a tévébe sírni. Nem smakkol neki a tortúra. (A csajok meg csak jönnek a médiában és pénzt kérnek,- naná…) – Szóval elege van. El is hiszem.