„Az uram. Főzök rá, mosok rá…” micsoda mondat maradt itt a 19. századból, mintha a nő nem enne abból a kajából, amit az urának főz. Mert a hagyományosban a nő csak konyhára kiterjedő szerepe az elnyomás része volt – ott főzhetett RÁ. Mint ahogy az „uram” emlegetése -  a férjem helyett – őrzi a múltat. Régies? Retro? Fenét: elnyomásos. Nem kéne. 

Még jobban kiakadok a „szülök neki egy gyereket” beszóláson, – ami most valamiért megint előjött a közbeszédben. Micsoda (nyelvi, még inkább magatartásbeli) képmutatás van ebben a mondatban. Azt sejteti, hogy a férfi ráveszi a zasszonyt (elvárja, óhajtja, kényszeríti) hogy szüljön neki egyet. Az asszony meg kényszerből, elvárásból szül neki egyet (kettőt), hisz ő maga nem nagyon lelkesedik a gondolatért…
Hápersze, hogy nem így van. Ahogy én látom harminc felé, ha szétmegy egy kapcsolat, annak olykor olyan oka is van, hogy a férfi nem akar (még, már) gyereket, a nő meg – biológiai határhoz közeledve – szeretne. Amiből konfliktus lesz, veszekedés, válás. Sietni kell…

De a „szülök neki”-beszólásban nem is ez az érdekes. Hanem az anya-szerep felfogása. A mondat szerint viszont „a nő” a szülés-gyerek komplexusban - közömbös, a kapcsolat (házasság, az ura) így kívánja, hát tessék, neki tök mindegy. Az, hogy a nő is szeretné, hogy legyen neki egy kis kapálódzója, – azt fedi a mondat képmutatása. A múlt században még lehet, hogy így volt, az asszony meglepte férjét egy gyerekkel (fiúval, ha kérhetném) mert hogy a család, utód, a név fennmaradása stb. Az elnyomott nő tartozott az urának megszolgálni (gyerekkel) hogy tartják… Ma azonban a gyerek – örömforrás, jó esetben kétoldalú, rossz esetben egyoldalú. (Pl a férfi örvendezik, a nő szenved, mert akadályozza a karrierben – ilyen is van. Mint ahogy fordítva is, a nő örül, a férfi meg menekülne, mikor a nő teherbe esik…) De hogy az öröm kétoldalúságát becsomagolják ebbe a gusztustalan mondatba, az mértéktelen hazugság. Ja, és van olyan, hogy a férfi jobban szeretne gyereket – de olyan is hogy a nő szeretne jobban, akár egyedül is hajlandó szülni egyet. 

Nem kéne ködösíteni. Elég szar ez így is. Mármint a párkapcsolat és gyerek hármasa.