Margot Kässman evangélikus püspök(asszony) vérében 1.54 ezrelék alkoholt talált a rendőr, mikor egy pirosnál áthajtott a keresztezésen, és megállította. (Hannoverben vagy hol…) Szonda, vérvétel, hír a médiában: „részeg püspök a volánnál”.

Mivel ő volt a német evangélikus egyház feje is egyben, ráadásul csinos, okos asszony is – egy ország gúnyolódott rajta (röhögtek rajta pontosabban…). Na ja, fejesek ilyenek akár a politikában, pénzpiacon, templomban. Haha.

Harmadnapon Margot Kässman bejelentette, hogy visszaadja püspöki megbízatását, lemond minden egyházi méltóságáról: aki bűnt követ el, az vállalja a bűnhődést is. (Der Spiegel, Nr. 9/2010) Nem magyarázkodott, – kiszállt a legdrágább szolgálati kocsiból és pár mondattal távozott a csúcsról.

Szép: Margot Kässman maga döntött, nem a rendőrhatóság, nem is egyházi felettesei presszionálták. Önbüntetés – gyorsan és radikálisan. És másnap egy ország kezdte ünnepelni, heteken át sztárolták. Akik imént még röhögték, fikázták, most csodálkoztak és megemelték kalapjukat. Mert ritkán látsz ilyen tartást. Tisztességet. Teketória nélküli önalávetést. A kanti etika – a kategorikus imperatívusz – dolgozott benne. De nem azért mert ezt tanulta a teológia-szakon, hanem mert ilyen ember. És ez az emberi nagyság emelte túl a közvéleményben az elkövetet bűnön. Példakép lett.

A közvélemény pálfordulás igazi posztmodern történet: előbb megtapossák a média áldozatát, aztán – mikor jön a fordulat – szenté avatják. Én is avatnám (szentté), nagyon teccik a sztori. (Meg a nő, a volt püspök, a tartás.

Sztorimmal még csak nem célozgatok, tanulságot se akarok levonni. Csak csillog a szemem.

""