Hallgatom az ’Megugrattak Hortobágyon a karámból egy csikót” c. szomorkás nótát, ami úgy folytatódik, hogy „ellopták a szeretőmet, azt se tudom, hogy ki volt.” (Fedák Sári énekli)

Megértem én hápersze hogy megértem: nem kellemes, ha az embernek ellopják.. De tényleg: csak lopás révén tűnik el a nő a ffi mellől? – Azt nem lehet elképzelni, hogy a lány akart elmenni azzal a "lopós" gyerekkel. (Mondjuk mert az klasszabb volt, ezt meg már megunta…) Ja, mondom magamban ez akkor csak így lehetett, hiszen még a 19. században vagyunk félig-meddig (a dal 1909-ben született). Akkor még a csajom pityke volt a dolmányomon, tárgy a raktáramban, tulajdonom stb. 

Aztán hallgatom Leonard Cohent, (akit imádok). a Dear Heather c. lemezéből a Tennessee Waltz c. songját, – hát mivel nem találkozom: ott is azért zokog a cowboy, mert ellopták neki:

and while they were waltzing
My friend stole my sweetheart from me.

Na most akkor akkor hogy is van ez? A 20. században (21-ben?) is „lopják” a csajomat, a lány nem akarhatja? Az nem lehet most se, hogy átszeretett valaki másba? Macsóéknál nem lehet. Csak lopás révén hagyhat el engem (téged, más faszit…) (Persze Cohennél egy cowboy siratja ellopott csaját, és a song ennek a kicsit primkó siratásnak irónikus, country-s változata)

De akkor is. Úgy látszik ez egy nemzetek, korok felett átívelő férfi (macsó) habitus: ha ment, akkor lopták, magától nem ment volna, hisz olyan fasza gyerek vagyok. Szóval ahogy a kocsimat, úgy a csajomat is csak lopni lehet… 

Örök férfi álom (= önvigasztalás)