Hirtelen fordulat, valahogy a görög cirkusz idején kaptak észbe, hogy tejóisten hiszen nemcsak ők, meg a spanyol-olasz dél, de mi úgy egészében el vagyunk adósodva. Eddig nem látták, – éveken át nem vették észre. Merkel kancellár szólt először, – fékezett, nem akarta a görög-segély csomagot, és spórolást rendelt el (azonnal megutálták…) de aztán – némi késéssel – a többiek is rájöttek (angolok – új kormány) Ma már szinte mindenki húzza a kéziféket. (A franciák – úgy látszik – nem akarják belátni, hogy itt a fékezés ideje.).

Persze a béreken és juttatásokon lehet a legtöbbet spórolni. Hiszen ott úszott el a legtöbb pénz (állami cégek, jóléti kiadások stb.) Meg egyáltalán, aki bérből él, annak gatyamadzagját lehet húzni. De miért csak most? Azért, mert az ázsiai modell szép csöndben megnyirbálta a bérskálát. Rég tudjuk, hogy ami Európában 100-ba kerül, az Ázsiában 2-be. Azt azonban Európa sokáig nem látta, hogy ez a globális rendszer úgy működik mint egy közlekedő edény: ha egy kütyü gyártása Ázsiában 2 és Európában 100 buznyák, akkor az új – nemzetközi, globális – bérnívó valahol a 100 és 2 közös átlaga körül lesz (vagy efelé tendál) és ez fogja lenyomni az európai béreket. Nincs appelláta , mert ha az európaiak nem nyomják le (szakszervezeteik nem engedik lenyomni), akkor a gyár elmegy Keletre. Eredmény két nagy hiányjel: adókiesés, valamint az ittmaradt munkanélküliek segélyezése.
Máris olvad a költségvetés – meg minden. 

Mondom, Európa nem vette észre a trendet, mivel a „közlekedő edény”-rendszer évente csak kis lépésekkel változott, itt pár cent le, ott egy euro le – apróságok, a tendenciát nem lehetett könnyen észrevenni. Már csak azért sem, mert az állam valahogy mindig kipótolta az életszínvonalbeli hiányt (kompenzálta azt az „igen kicsit”.) Sok kicsi azonban sokra meg, néhány év alatt hirtelen 80-150%-kal megnőtt az államadósság, meg egyáltalán az eladósodás szintje. Ekkor már nem lehetett nem észbe kapni. 
A közlekedő edény hatás miatt. Ázsia nyer.

Ahogy elnézem, most a másik végletbe esnek: agyon spórolják magukat, amivel megfojtják a beinduló fellendülést, – és figyeld meg: itt a második válság (európai). Sárközi elnök egyelőre tiltakozik a takarékossági mánia ellen, de ő is be fog állni a sorba…
Jó lenne, ha nem így lenne.

De nagyon úgy fest, hogy így lesz, mert Európának nincs közös – vagy regionális – iparpolitikája, – pedig lehetne, az ismétlődő válságból az egyetlen kifelé vezető út. Pénzügyileg – bankok – nincs mozgástér – Amerikától függenek, (onnan meg agyonnyomják őket…) – iparpolitikai fordulat kéne: látásmód-váltás. Más lehetőség nincs.