mondják: a nagy pénz kizárja a nőket, a férfitársadalom lenyúlja a jobb posztokat. Fő bankár legfeljebb ha kettő van Európában, óriáscégek vezetői között akad néhány, – de ők a reklámozott kivételek: nő-pártiak vagyunk, nézd pl. az eBay nevű milliárdos céget, csaj vezeti… De ez csak a kirakat, valóságban ahol pénz van, oda egy nő nehezen juthat be. A németek most barkácsolnak egy olyan javaslatot, hogy az államigazgatásban, (sőt: felügyelőbizottságokban, a chef-etage-on is) legyen 30% a nők aránya. (A dolog sántít egy kicsit, – felső utasításra nem szokott menni az ilyesmi, de most ezt hagyjuk…)

Erre a kormányzati ötletre azonnal jött egy szociológus, végigkérdezett egy csomó spínét (reprezentatív felmérés) és arra jutott, hogy a nők nem nagyon akarnak főnökök lenni: csak 25%-uk vállalna CEO pozíciót, főnökséget, alfa-hím szerepet, hogy úgy mondjam. Tudják, hogy az se fenékig tejfel? Nem, csak látják, hogy ezzel még egy zsákot akasztana a társadalom a nyakukba (gyerek, háztartás, munka mellé…) Vagy érzik a társadalom titkos ellenszenvét a női górésággal szemben? Nem tudom, csak azt látom,hogy abban a pillanatban, ahogy megszületett egy ilyen praktikus javaslat, máris ott az ellen-tézis: a csajok nem akarják, vagyis ne erőltessük a nőtársadalom ellenében. Háát…. nem is tudom (szemét képmutatás…)

Mi lehet az igazság?