Azt mondja a haver, hogy pár év és nem lesz nyugdíj. Nemcsak nálunk, hanem általában, a világban, – mint intézmény szűnik meg, mert a világban finanszírozhatatlan lesz. Hoppá, mondom magamnak, ez érdekes, élt 150 évet (biztos több v kevesebb – nem tudom) és vége. Más világhoz kell szokniuk a ma 20 30 éveseknek. Az átmenetben, tejó isten, ott nagy cirkuszok lesznek. Meg aztán megtanulni, hogy már a zsebpénzből is félre kell tenni, az első állás fizetéséből…első üzlet hasznából…

Csakhogy itt a bökkenő. Hová tegye, amit megspórol öreg napjaira? Láttuk hogy olvadt el betét, bank, az arany – igaz, a hosszú táv még úszásban is más, hát még high finance-ban. De akkor is: nagy ész kell ahhoz, hogy a holnap, holnap után kezdődő „magánnyugi” pénz megmaradjon. (A németek pl. a Rajna mellett szántóföldeket vesznek – befektetésre? nyugalapra? Nem tom. De ugy érzik, az jó invertment. És mindezen tul még szerencse is kell ahhoz, hogy megmaradjon amit félreraksz (ne legyen háboru közben – ami ma már szerencse-javak közé tartozik – majdnem.) Szóval nem lesz egyszerű.

Bismarck – fenn vagy lent – jóízűen röhög az egészen.