Szétdurranok, ha ezt a macho dumát hallom: nem érti, ami logikus, képtelen beparkolni, baja van a számokkal, – mert nőből van.

Főutcán, taxiban, másik sávba kéne átmenni, de a buszsávban lerohadt egy busz, amúgy meg csúcsforgalom van, nem engedik be a taxist. Végre egy kocsi megállítja az áradatot beslisszanunk. „Nő volt, azok be szoktak engedni” – mondom. „Nők sohse engednek be, és nem is köszönik meg” „De látta, – mondom – ez egy nő volt!” Nem érdekes, kivétel, képtelenek rá, mert nőből vannak.” Machóban akkor is az előítélet győz, ha kiverik a szemét a tények. Feladtam.

Persze ez csak egy kis apróság a nő a konyhába való halmazból. Amiben még ott van a „gyengébb nem” is. Látom szegényt, gyerekkocsit tól, másik a nyakában lóg, kezében teli szatyor – még mi mindent nem akasztanak rá? Mellette ura a nagyobbik gyerekkel – végül is elosztották a munkát.

Már egyszer felírtam ide valahová, hogy nőnek buszra gyerekkocsival felszállni képtelenség: nincs ember aki segítene („minek csinál annyi gyereket”) és elfordulnak. (Aztán nyiltakoznak, hogy „fogy a magyar…” Ugyanezek.) Egy kétgyerekesnek – óriás kocsival – segítettem tizenegyesen: felrakta az egyik gyereket, aztán – velem együtt – a kocsit – majd a másik gyerekkel a hóna alatt ő is felszállt A végállomáson, mikor utolsóként leszálltunk, kérdeztem, hogy bírja ezt a mindennapos vesszőfutást, hogy inkább leszólják, de oda nem ugranának – „már megszoktam” – válaszolta, még csak nem is szomorúan.

Nőből van. Rémes. Itt vállalj gyereket.