kezdetben – mondjuk négy-öt éve – csak kis táskával jött, apró cédulákkal telerakta a postaládákat, ment a következőbe, a kapucsengőn pikk-pakk átjutott (vki beengedte.) Aztán nagyobb lett a táska, majd jött huzi-voni fogantyúig teli reklám-ujsággal, s végül jött a kocsi, valahol megállt, már várták, sok huzi-vonira áttették, kocsi tovább.
A házban kb. tízből egyet vesznek ki, de százas a nagyságrend. Hatékony, mi?
Ahol rendesek, azonnal beteszik a papírgyűjtő (szelektívbe). Ahol nem?
Hány fa kell egy huzi-voni telerakásához, egy kis erdő egy utca ellátásához – aztán megy a lecsóba az egész. Egyszer csak nem lesz kis erdő ahová jártok sétálni. Vagy tök mindegy… (Másrészt meg a „terítőnek” – aki szétosztja az utcában a terméket – ez a kenyere  (minimális). Már volt olyan, hogy ránk telefonáltak, hogy odaért-e és hogy tényleg betette-e a postaládába. Azóta biztos fejlődött a kontroll. (Tracking van itt is?…)
Jön egy vihar, repül a fele az udvaron, utcán, – a szívem szakad meg: a fákért, fenyérekért. Kevés rációt látok benne, de én nem értek a marketinghez. (megtérüléshez.)