Franciaországot – vigyázat: ez már centrum-ország – a napokban  figyelmeztette az IMF hogy lefelé haladó pályára került és hogy az olasz-spanyol-portugál karéj újabb tagja lehet. A franciák említésére nekem beugrott ennek a hírnek egy másik olvasata: a déliek (franciák inkluzíve) szeretnek/tudnak élni, náluk a termelékenység növelése, puritán életvitel nem élvez elsőbbséget, csak akkor spórolnak, ha nincs pénzük, anarchisták a felsőbbséggel szemben és a szieszta mindenekelőtt. A „protestáns etika” (Max Weber) fordított változatát képviselik: társas lények, szeretik a gyerekeket, enni-inni jó (a gyors éttermek nem tudtak igazán gyökeret verni: az étkezés társas szertartás, aminek időben is megadják a módját.
Aztán az is eszembe jutott, hogy ez egy új szociológiai dimenzió: nem arról szól, ki mennyit keres, milyen kocsija van, hol nyaral – az életminőség, az … itt zavarba jöttem: legfeljebb körülírni tudjuk, nem kvantifikálható, szociológiai fogalomként alig van tartalma. Ne mosódjon egybe a munka- és szabadidő, (egyre több helyen rendeznek be ’szundi szobákat”), ne a vásárlás legyen az egyetlen szórakozás, a normális élvezeteket ne büntesse a rendszer, kérdésedre az utcán ne káromkodással válaszoljanak, kerülj ki a munkamánia és unalom szélsőségéből, legyen érdekes a világ. (Mert most sztenderdizált érdekességekkel traktálnak, a világról meg nem tudsz semmit.) És a frusztráció oldása ne az agresszió kiélése legyen, szorongásból ne legyen rettegés – kb. ilyesmik jutnak eszembe. (este fél hétkor egymást figyelik, ki mer elsőként felállni, hogy hazamenjen, – akkor van vége a munkaidőnek.)

Ahogy látom, az újkapitalizmus alapvető dilemmája: életminőséget akarsz vagy magasabb megtérülést? A franciák lepontozásáig ez csak annyit jelentett, hogy a „déliek” lusták, hazudoznak, ráncba kell szedni őket. Amiről nemcsak az kezd kiderülni, hogy nem igaz, de az is, hogy nem biztos az északi életstílusa – emberi mércével mérve – olyan vonzó. Egyáltalán: a modern civilizáció nem törődik az emberi igényekkel, csavarokként, program-elemekként kezeli őket, igényeiket meg ki-ki elégitse ki,ahogy tudja – csak ne a GDP rovására. (Mellesleg az újfajta GDP számításba ezért került bele a ködös életminőség-mutató: vagyis dereng már, hogy láb és kamatláb nem ugyanaz.) És azért is került bele, mert az életminőség maga is gazdasági tényező.

Na most ez az életminőség-gyakorlat került végleges veszélybe. Felejtős lesz.