A Jó embert keresünk c darab a prágai rendező (Michal Docekal) keze alatt – bravúros produkció, Eszenyi Enikő (kettős szerepben, Sen-te, a jó ember és Sui Ta, a szőrös szívű kapitalista) csúcsra járatja a színpadot: ritka magasfokú színházi élmény. De most nem erről akarok írni – a kritikát másutt jegyzem, – most csak Brechtről, meg hányatott életéről.

(Eszenyi, mint Sui Ta)

Nálunk is hányatott volt ez az élet (mármint színi produkciójának befogadása) – alig-alig értették mi az az „epikus színház”, mi az az „elidegenítési hatás” (V effekt). Így aztán vagy dogmatikusan (Brecht elméleti dolgozataihoz ragaszkodva) vitték színre darabjait, vagy hagyták a franciba a teóriát. Most a Vígben modern szintézist láthatsz. Talán először Pesten.
De én most a Brecht figuráról akarok írni: az otthontalan értelmiségiről. A Berlinben a húszas évek sztárja, 33-ban emigrál, Finnországból kér amerikai beutazást, megkapja, aztán a SZU-n keresztül (!) bumlizva Vlagyivosztokból induló hajón érkezik Los Angelesbe. (Esze ágában sincs Moszkvában maradni: hamar megérzi a vérszagot: ekkor zajlanak a Nagy Perek…) Amerikában majd minden német emigránssal összevész, nem bírja nagyképűségüket, utálja, hogy nekik van pénzük, ő meg éhezik, novelláit, darabjait nem veszik Hollywoodban. Itt találja ki a mindent tudó nagyképű értelmiségiek groteszkjét, a Tuikat. Na ja, Adorno-nak (szerinte ő a fő-Tui) könnyű volt (viszonylag)-  Horkeimer szerzett pénzt az Intézethez és a túléléshez, – Brecht itt is kívülálló maradt. Aztán – a háború után, 47-ben –beidézik az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság – McCarty-féle intézmény – elé. (Hogy ő komcsi… – amiből annyi igaz,hogy utálta a kapitalizmust.) Az első kihallgatás másnapján hajóra száll, Európába érkezve felveszi az osztrák állampolgárságot, Kelet-Berlinben telepedik le, de művei jogát a nyugatnémet Suhrkamp-nál helyezi el: ismeri ő ezt a Ulbricht-féle (kommunista) politikai játszmát. Szóval itt sincs otthon, bár színháza nemzetközi siker (Theater am Schiffbauerdamm, később: Berliner Ensemble – Helene Weigellel), özönlenek a nyugati turisták a fal mögött virágzó színházba: unikum.

Szóval nincs hazája, persze mindent el is követ, hogy minden oldalról utálják. Legtöbb kollégája (ismerőse) feleségét, szeretőjét elrabolja, sprőd modoráról lesz híres, de közben tiltakozik az 53-as kelet-berlini felkelés leverése ellen.

Nagyon bírom a pasit.

Eszenyi mint Sen Te a Vígben