Állunk sorban, IKEA óriás-depó, Karácsony felé, parkoló betelt. Tömeg. Nekünk jó, a sor ugyan nem egy, – 17. pénztár – de nézelődünk, izzadunk, vihogunk. Egy kiskrapek indul el a mellettünk lévő (18-as) pénztár sorából, a csomagkocsiból kivett valami pálcaszerű akármit és ballag felénk. Anyu telefonál, nem veszi észre az elmászót. A kiskrapek dúdol valamit és mászik, gyalogol lassan átmegy a mi sorunkon, tolja a csövet vagy botot maga előtt – anyu még telefonál.

A sorunk nem megy, elöl valahol egy óriás rakományt pakol egy csaj, a hozzá tartozó ffi telefonál, de a pénztár előtt mutatja, hogy ő is szolgálatban van. A csaj pakol a pénztárpult méteres magasságban teli, elkezd dolgozni a vonalkód leolvasó, a lány átrohan a másik oldalra, a már beütött cikkeket gyűjti be egy másik tolókosárba – a pasi csak telefonál, ő a helyén van. A csajról ömlik a víz, a kocsit teli lesz mindjárt, a kódolvasó csak dolgoz – csendélet. Lányom: ne csodálkozz, a pasik csak egy dolgot tudnak egyszerre csinálni – hm. ez pl. csak telefonál.

A kiskrapek a lábunk közül eltűnt, – anyu még mindig telefonál, minden áll.

A sokcsomagos nő kész van a pasi becsukja a telefont és előveszi a brifkót: kp-val fizet. (A többség itt kp-val dolgoz.) A csaj még rendezgeti a kocsit, hogy ki lehessen majd tolni. Totálkáros.

Hangszóró: kérjük Levente nevű kisfiú anyukáját a 5. sz. pénztárhoz. Anyú rémülten vágja zsebre a telkót és  rohan.

Már csak ketten vannak előttünk: igaz az egyik egy teljes konyhai berendezést tol, a másik egy három méteres  Klimt reprót (falra) egyensúlyoz. .
Gyerekbőgés közeledik. A jónép úgy tesz, mintha semmit se látna. (Anyu kezében a telko meg a kapálódzó gyerek.)
Kiskarácsony.