Villamos, szóváltás, résztvevői: középkorú, kalapos hölgy, és egy viszonylag jól felszerelt homeless: „menjen már arrébb, olyan büdös, hogy az ember rosszul lesz.” Homeless: „ne lökdössön!”, Kalapos: „maga tolakszik! Miért engedik az ilyeneket villamosra, (emeltebb hangon): “ezeket fegyenctelepre kéne vinni.” (A homeless kászálódott és  leszállt, a kalapos még magyarázkodott.)
Epizód – amiből nem is az alpári hang volt érdekes, hanem hogy milyen hamar átment a közbeszédbe a nyomorultakat kiközösítő duma. („Homelessek zavarják, idegesítik a normális módon élő lakosságot…”) De fontosabb, hogy először hallottam a kifejezést: „fegyenctelep”. Hogy oda kell vinni őket. Suttogva, viccelődve, privátim már jött velem szembe ez a szögesdrótozás, de most kiabálva, nyilvános térben hirdetve – először. Csak imádkozni tudok, ne terjedjen, – mert terjedni fog, mert fűtik. (Spíró: Feleségverseny c. regényében ez már valóság…)

Libabőrös hát, lesütött szem.