Hihetetlen: Schmidt új könyve, – pár napja jelent meg – ázsiai utazásának eredményeit foglalja össze: Begegnungen mit der Weltmacht China – Szingapúrban Lee barátját látogatta, – ő vezette harminc évig a városállamot, Pekingben Zu Rongji exelnököt (ha így írják) aki Wen Zsibao elődje volt. Mindkettőt barátjának tartja, beszélgetéseiket összegzi az új könyvecsben. Persze Schmidt abban is unikum, hogy huszonöt éve Kínát tartja a 21. század vezető világhatalmának. Ami nagyon bejött. (a hullámvölgyekben sem állt be a China-bashing dilisei közé… még szép…)

Nekem nem is ez a csoda: hanem a bátorság, – és mindent legyőző kíváncsiság – amivel ez a 94 éves ember tolószékben vállalkozik egy húszegynéhány órás repülőútra, nem törődve trombózissal (orvos kísérte…), meg az öregség egyéb nyavalyáival (tolószék). Ehhez azt tessék hozzá gondolni, hogy két-háromhavi rendszerességgel közöl cikket, tanulmányt, készítenek vele interjút (legutóbb a Der Spiegelben (2013 május 9) Schrőderrel közösen a szociáldemokrácia 150 évéről. Ja, és évente közread egy könyvet. (2009: Auf einer Zigarette mit Helmut Schmidt és 2012-ben: Verstehen Sie das, Herr Schmidt – mindkettő Giovanni di Lorenzo-val való tematikus társalgások. Ezek a mostani beszélgetések sem laza kvaterkázások, levelezésükben előre kialakították a témasort, amit majd megvitatnak. Nekem az is csodaszámba megy, hogy mind a két kínai elfogadta a Kancellárt partnernek, tán barátnak is, ami persze Schmidt nyitottságának elragadó szellemi vitalitásának is köszönhető.

Hát ilyen nincs, legalábbis eddig csak Gadamerre (a filozófusra, esztétára) emléxem, aki 102 évesen még könyvet publikált. Mi lehet a titka ennek pregnáns, rövid mondatokban, lényeglátó módon témákat megragadó szellemnek? Negyven cigaretta (ő az egyetlen, akinek a németek megbocsátják, – elnézik – a bagófüstöt), a tubák (szívja rendületlenül), vagy az állandó munka (a Die Zeit-ben – hosszú időn át a lap kiadója és ha jól tudom főszerkije is volt – nem vették el szobáját, sőt, ma az szolgál számára napi munkahelyként, nálunk egy ilyen nyuggerről azonnal levették volna a kulcsokat…)
A lényeglátást irigylem (persze hülyeség: utólérhetetlen). De erről a következő részben, most csak csodálkozni akartam a gesztuson. A könyv “belbecse” a II. részben jön. Bocs.