Japán több, mint tíz éve stagnál vagy recesszióban van. Most újabb fordulat tünt fel a sarkon: Fukusima szivárog. Jobban, mint gondolták. Legalább egy reaktorból a Csendes Óceánba folyik a radioaktív hűtővíz-maradvány. Eddig is folyt, csak nem beszéltek róla: a cég és a hatóságok  két év óta tagadnak, szerintük minden rendben van. Nemrég egy ici-pici engedményt tettek, igen, valami szivárog, de nem veszélyes, it is under control. Csakhogy előbb utóbb ki fog derülni, hogy a Fukusima-i katasztrófa háromszor nagyobb robbanás volt, mint Csernobil, kezelése – legalábbis amiről tudunk, vagy amit sejteni lehet – még nagyobb katasztrófával fenyeget. Ha ez a nemzetközi nyilvánosság számára is kiderül – akkor felgyorsul a hanyatlás. Mert azt nem lehet csak úgy rendbe tenni.

Közben az Abe-kormány a hitelezés radikális expanziójával kísérletezik. Hihetetlen mennyiségű friss pénzt öntenek a gazdaságba, ami újra beindította a carry trade üzletet: a kölcsönvett pénzt eladják és jobban kamatozó valutákba fektetik. Ennek következtében esik a japán kamatláb, ami a maga részéről segíti a japán exportot. Ez a hivatalos koncepció azonban egyelőre még nem hozta el a várva várt fellendülést, viszont az eladósodás felgyorsult, és történelmi méreteket öltött. (A GDP 230 százalékáig el vannak adósodva…) Ha mindehhez hozzáveszed a sumákolás lelepleződését, vagyis ha a fukushimai cirkusz ráomlik a gazdaságra – abba programozva van a bedőlés.

Ha most ezt összeveted azzal a hírrel, hogy japán fegyverkezni akar, sejtheted a következményeket. Ami egyelőre – mondjuk – nacionalista propaganda, később gazdasági kényszer lesz: a fegyverkezés révén kijönni a recesszióból. S mivel ez nem fog menni, a Pacific Rim újra veszélyzóna lesz.
Rémes kilátások.